A klímás fűtés logója

Hogy ne fázzon rá a klímás fűtésre

H tarifa bekötésének megtérülése

Figyelem!
Ebben a cikkben, a 2022. augusztustól érvényes energiaá rakal számoltam, ezért 2023. januárjától, az energia árak módosítása miatt, a megtérülési idő nagyban változhat.

Mint sok helyen olvashatjuk, a H tarifával jóval olcsóbb a klímás fűtés, és a hőszivattyús fűtés, mint a normál díjszabással, ráadásul a 2022. augusztusól bevezetett fogyasztási kvóta egyenlőre nem érintette a H tarifát. Ez így leírva nagyon jól hangzik, csakhogy az új mérőóra helyének kialakítása komoly költséggel jár.

Ha a meglévő mérőhely nem felel meg a jelenlegi szabványnak, akkor azt szabványosítani kell, illetve fel kell szerelni még egy dobozt, amibe majd az új mérő óra kerül. Több százezer forinttal lehet számolni, egy retro deszka dobozról, leplombált műanyag dobozra váltáshoz, de ez nagyban függ a helyi adottságoktól, ezért ezt érdemes előre tisztázni egy villanyszerelővel.
Társasházi lakásoknál, előfordulhat, hogy a meglévő teljesítmény nem bővíthető, ezért ezt is érdemes előre tisztázni.

A H tarifás és a normál tartifás mérők egymás mellett.
H tarifás merő

Ha már megvan a megtérülési képlet első tétele, a bekerülési költség, akkor jöhet a fogyasztás megtippelése. Szerencsés esetben rendelkezünk saját tapasztalatokkal, esetleg egy hőszükséglet számítással, vagy találunk valakit, akinél nagyon hasonlóak a körülmények és egy megözelítőleges támpontot kaphatunk az ő fogyasztási adatai alapján.

Félreértések elkerülése érdekében, érdemes fűtési szezonban, ami a H tarifa esetében október 16.-tól április 15.-ig tart és kWh-ban számolni. A klímás fórumokon leírt havi általány, meg a "leghidegebb hónapban is csak ennyi volt", finoman fogalmazva is pontatlan, ezért nagyon félrevezető lehet.

Példa számítás

Egy fűtésre használt klíma fogyasztása, a típustól, a méretezéstől, az épület szigeteltségétől és komfort igényektől függően, nagyban eltérhet.
A példa kedvéért most 1500 kWh fogyasztást adok meg, amit egy kis lakásban két klíma fogyaszt el egy szezon alatt. Nekem ennél kevesebbre jön ki klímánként a fogyasztás, de van akinek meg többre, így példának megfelel.

A 2022. december 30-ig érvényes árakkal számolva:

Az éves megtakarítás elméletileg 20.000 és 70.000 forint között lenne, de mivel nyilván más elektromos fogyasztó is van a házban, így valószínűleg a 70-hez lenne közelebb.

Jelen példa esetében a megtérülés, a mérőhely kialakításának árától függően, legalább 5-7 év lenne... ha így maradnak az árak. A mérő óra esetében nem számolunk elévülést, mert nem a miénk, ha bármi baja lenne az a szolgáltató költsége, de azért egyéb változók közbejöhetnek. Azt például néhány évvel előre tudhatjuk, hogy a napelemes visszatáplálás elszámolása változni fog a jövőben, de manapság 1 évre előre is nehéz jósolgatni.

Talán annyit kijelenthetünk, hogy egyetlen kisebb teljesítményű klímára, vagy több klímához, de csak az átmeneti időszakos fűtésre, vagy olyan alacsony fogyasztásra, mint ami egy nyaralóban várható, nem érdemes beköttetni a H tarifát, ha csak nem kell egyébként is hozzányúlni a mérőhelyhez.

Elektromos kapacitás bővítés

Ha az ingatlan nem rendelkezik akkora elektromos kapacitással, ami a meglévő fogyasztók mellett elbírja a klímákat is, akkor teljesítmény bővítésre van szükség. Alanyi jogon, mérőhelyenként 32 amper jár, ami korábban mérőóránként járt, viszont 2022 nyár elejétől már csak, összesen 32A jár mindenkinek.
Tehát, ha azt szeretné, hogy a normál mérő és a H tarifás mérőn lévő teljesítmények összege meghaladja a 32 Ampert, akkor Amperenként öt ezer forint körüli összegért kérhet bővítést.

Mielőtt döntést hozna, kérjen ajánlatot a mérőhely kialakítására egy villanyszerelőtől és beszéljen a klímaszerelőjével.
Ha még nincs klímája, gondolja végig, hogy a klíma ára, a klímaszerelés munkadíja és az évenkénti klímatisztítás díja mellett a folyamatosan változó árak mellett milyen megtérülési időre számíthat?

Kövessen a Facebookon:

Tegye fel kérdéseit a Klímás fűtés Facebook csoportban:

Kattintson a képre és jelentkezzen Ön is.

Olvasson tovább:

Kattintson a képre és a főoldalra jut.