A klímák fogyasztási ingadozása az átmeneti időszakban
A klímás fűtés szempontjából átmeneti időszaknak, az őszi és tavaszi hónapokat tekintjük, amikor még csak éjszaka megy egyszer-egyszer fagypont alá a hőmérséklet és napközben nincsenek tartós fagyok.
Az átmeneti időszakban, "rezsicsökkentett áron" szinte minden, az elmúlt 3 évben gyártott klíma gazdaságosabban fűt, mint akármelyik gázkészülék. Azonban az olcsón kapható áram hamar elfogy, az idő pedig zordabbra fordul, ezért az egyszerűbb klímákat decemberben sok helyen felváltja a gázfűtés.
Az alábbi grafikonon, egy 120nm-es, könnyűszerkezetes családi ház klímás fűtésének, négy évi, októberi és novemberi, egymáshoz viszonyított fogyasztása látható. A baloldali számsor jelöli az elfogyasztott energiát, kWh-ban.

Megfigyelhetjük, hogy nem csak az egyes hónapok között vannak markáns különbségek, de két azonos hónap között is 20-30% az ingadozás.
A következő grafikonon is az október-novemberi fogyasztást mutatom be, mit amit feljebb látunk, csak most éves összesítésben.

Ez az ingadozás a külső hőmérséklet és páratartalom változásának befolyása miatt van.
A hőmérséklet esésével nyilvánvalóan megnő az épület hőigénye is, de minél hidegebb az idő és minél magasabb a levegő páratartalma, úgy romlik a klímák hatásfoka.
A hatásfok visszaesése azonban nem minden klíma esetében azonos mértékű.
A fűtésre optimalizált klímák
komolyabb fagyok esetén is megbízhatóan tudják tartani a névleges kapacitásukat.
A két fenti fogyasztási grafikon arra is elég jó példa, hogy a napi fogyasztásmérésekből levont következtetések hitelességét szemléltessem.
A napi fogyasztásmérésről és hasonlítgatásról
A klímás fűtéssel még ismerkedő felhasználók néha kissé türelmetlenül próbálnak támpontokat keresni a fogyasztási adatok méricskélésével és összehasonlításával. Gyakran fordul elő, hogy napi, vagy néhány órás fogyasztási adatokból próbálnak következtetéseket levonni, amiből egészen extrém elméletek születnek.
Ha az azonos, időszakok közötti ingadozás ilyen nagy, mit tippel mekkora a napi ingadozás a változékony, átmeneti időszakban amikor egyik nap köd van, másnap viszont napozni lehetne? Két háromszoros különbségeket mérhetünk két egymást követő nap fogyasztása között.
Az időjáráson kívül, a klíma típusa, a műszaki állapota, az épület mérete és szigetelése, valamint a beállított hőfok is nagyban befolyásolja a fogyasztást.

Tegye fel kérdéseit a Klímás fűtés Facebook csoportban:

Olvassa el a többi cikkünket is:
